Monica McCarty: Az Újonc

Monica McCarty: Az Újonc
könyvborító

5☆/5☆

Éreztétek már azt, hogy egy könyvet nem akartok tovább olvasni? Nem akarjátok befejezni? Folytatni és végignézni, ahogy az időzített bomba felrobban és tönkreteszi azt a tökéletes idillt és szerelmet, ami végre létezik, él és mindent csodával borít be? Azért félretenni a könyvet és kerülni azt minden rávetett pillantás után, mert nem akarjátok elengedni a nehezen megszerzett boldogságot? Még, ha érzitek is, hogy happy end lesz a történet vége és mindenki boldogan éli majd tovább az életét, akkor sem akarjátok, hogy megéljék az éppen rájuk váró káoszt és fájdalmat? Ezt éreztem én az elmúlt bő két hétben...

Imádom a sorozatot, az írónőt, az összes Rettegett Harcost. De bevallom, elképzelni sem tudtam a könyv kézbevételekor, hogy Sutherland mégis mit tud majd nekem adni, ami felér az elődei nagyszerűségével. Ő kérdés és gondolkodás nélkül megugrotta a lécet. Egy kicsit szégyenlem is magam, hogy nem bíztam benne eléggé. Ez a történet csodálatos volt. Igen, csodálatos! Nem tudok jobb szót rá. A harccal, vérrel, fájdalommal, árulással és győzelmekkel együtt volt csodálatos. Szenvedélyes. Erős. Annyi küzdés volt benne, mint az előző öt kötetben együtt, pedig konkrét harccal szinte alig találkoztam. Más, mint az elődei. Hiába volt a cél ugyanaz, valahogy mégis másodlagossá vált. Vagyis inkább már nem egyedül az lett a legfontosabb. Mintha nem létezhetne a kettő egymás nélkül: Skócia királya és Mary. Szinte kézzel fogható volt Kenneth kétirányú hűsége és a megingathatatlan érzés, hogy egyik nélkül sem tud tovább létezni. Ha nem kaphatja meg Mary-t, akkor mit sem ér az angolok felett aratott győzelem.

Sutherlandből Újonc lett. Újoncból Jég. Jégből pedig az egyik legnagyobb Felföldi Harcos, akit eddig volt szerencsém megismerni. Mary egy rendíthetetlen asszony. Egy csodálatos nő és anya. Egy igazi, nagybetűs NŐ, aki dacol mindennel és mindenkivel, hogy élhessen, túlélhessen és megvédje azokat, akiket szeret. Szeretnék csak egy kicsit olyanná válni, mint ő. Szeretnék hinni a jövőben akkor is, amikor minden összedől, amikor mindent elvesznek tőlem, amikor darabokra törnek. Én akkor is hinni akarok, amikor már nincs más, csak én. Szeretném hinni, hogy bármire képes vagyok. Bármit túlélek és bármikor felállok, ha eltűnik a talaj a lábam alól. Szeretném birtokolni azt az erőt és elszántságot, ami ebben a nőben lakozik. Akkor bármire képes volnék...

Nem akartam befejezni a történetet. Volt egy pont, ahol egészen egyszerűen nem akartam tovább olvasni. Nem akartam, hogy újra küzdeniük kelljen, harcolni, menekülni, túlélni. Tudtam, hogy bármilyen boldogság vár is a végén, nem akarom azt a fájdalmat, rettegést és féltést, ami kell ahhoz, hogy odajussunk. Akkor sem, ha ők képesek rá. Attól féltem, én nem leszek az. 

A jövő azonban elkerülhetetlen. Bár halogattam a folytatást, tudnom kellett azt is, hogy eljutnak-e oda, ahol már nem fenyeget veszély. Boldog vagyok, hogy sikerült nekik. Megérdemlik. Mindennél jobban. ❤

"Ha egy feladat csak majdnem lehetetlen, azt még végre lehet hajtani."

Én és a könyv