Jamie McGuire: From Here to You – Perzselő menedék


Mostanában egymás után találok magamnak olyan könyveket, amik ezért, vagy azért meglepetést okoznak, és nem egészen azt kapom tőlük, amit elsőre vártam.
Ami persze nem mindig rossz, sőt, néha meglepően kellemeset csalódok! ;P
...és hát így volt ez most is. Furcsa módon duplán is! 

Egyrészt nem egészen olyan volt, mint vártam. Mit is vártam? Izgalmat, egy erős és veszélyes pasit, kalandot, szerelmet, még akciót is. ...és kaptam egy végtelenül romantikus, és édes történetet egy volt tengerészgyalogosról és egy a nehéz élete elől menekülő nőről, akik végig imádták egymást. Persze voltak nézeteltérések, voltak félreértések, volt egy kis izgalom, meg akció is, de a mérleg egyértelműen a kicsit rózsaszín egymásra találás és a megérdemelt szerelem felé billent. Még egy kellően megfelelő adag Maddox tesót is kaptam, amit bevallok, nagyon nem bántam ;)

Másrészt... amiket hallottam a könyvről a megjelenése óta, kicsit elbizonytalanított. Féltem, hogy nem lesz olyan világomat megrengető, vérpezsdítő és lélegzetelállító, mint amihez hozzászoktam Jamie-től. Hát a Maddox tesók győztek. Ez kétségtelen. És lehet, hogy kicsit több izgalmat vártam volna Trextől, de nem bánom, hogy nem így lett.
Ez egy másik kategória. 
Egy romantikusabb és lágyabb történet, és egyáltalán nem értek egyet az eddigi hírekkel. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi hatvannégy százalék, ami a könyv mellett van, egyszerűen igazságtalan és nevetséges! Nem is akarom összehasonlítani az író többi könyvével. A kategóriájában szerintem igenis szép történet, egy kicsit szappanhabos, inkább romantikus, picit izgalmas, mert volt itt némi kaland is. Nem értek egyet, de persze ez az én véleményem. Én szerettem a történetet. Kedves volt, megmosolyogtatott és megmelengette a pici szívem. Nem ezt vártam? Lehet. De nem bánom, hogy ilyen lett. Szerethető volt. Igen, teljesen más, mint amihez hozzászoktam, de akkor mi van? Csak ezért nem fogom nem szeretni. És kíváncsi vagyok a többiek történetére is! ;)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A. Zavarelli: Reaper – Kaszás

Corinne Michaels – Melanie Harlow: Maradj közel

T. M. Frazier: Lawless – Törvényen kívül