Isabella Starling: Vallomás – Confess
Most zártam be a könyvet. Érdekes, mert alig két órával ezelőtt meg voltam győződve arról, hogy azzal kezdem majd az értékelésem, "bocs, de nekem ez túl beteg".
És, bár ezt most is így gondolom, ami a történet első részét és Amadeo-t illeti, azért a könyv végére sikerült kicsit megváltoztatni a dolgok állását.
No, nem teljesen, ez tény. De Valentino megmentette a helyzetet.
Ez azonban nem változtat például azon a döntésemen, hogy nem fogok csillagot osztani. A történet első fele nem nyűgözött le. És nem feltétlenül azért, amilyen rossz és kegyetlen volt Atyánk. Hisz "rázóskönyvimádó", "darkromanceimádó" vagyok és nem ijedek meg a BDSM árnyékától sem. Egész egyszerűen a történet a könyv feléig nem volt jó. Az élmény, az összeszedettsége, az olvashatósága. Az élvezhetőség nem ütötte meg a szintet. Az enyémet legalábbis. Aztán megváltozott az egész hangulata. Jobban sikerült tálalni a kevésbé kegyetlen részét, mint az előtte lévőt. Ez van.
Kár. Mert lehetett volna az egész is nagyon jó. De nem kaphatjuk meg mindig, amit akarunk.
Köszönöm.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése