Harlan Coben: Hat év

könyvborító

1. verzió:

Coben egy isten.

2. verzió:

Coben egy isten.

Zseniális agya van. Az, ahogy felépíti, szövögeti, húzza, tekeri, csűri, csavarja, az egyszerűen észveszejtő. 
Kiindul a semmiből, egy egyetemi tanárral, aztán 320 oldalon keresztül eljut odáig, hogy már én akarnék segíteni neki a megoldás megtalálásában. És nem csak azért, mert annyira akarom, hogy megtalálja, hanem azért is, mert az utolsó kibaszott oldalig fogalmam sincs, hogy ki kivel van, ki a gyilkos és ki kit keres és miért.

Ez pont az a fajta bizsergés, amit mindenkinek éreznie kellene. Ami beeszi magát a gyomorszájamba és olyan intenzitással húzza össze, hogy már magam sem tudom eldönteni, azért izgulok ennyire, hogy megtudjam az igazságot, vagy azért, hogy főhősünk végre meglelje a neki járó békét és boldogságot. Vagy ez mind egyszerre. 

Coben egyedi módon képes láttatni az eseményeket, olyan csipetnyi elrejtett morzsákat hagyva maga után, amik folyamatos feszültségben és bizonytalanságban tartják az olvasót. Erre bizony nem sok ember képes. És mindezt úgy, hogy miközben úgy érzed, mindjárt szétfeszít valami belülről, ha nem derül ki végre legalább egy apró kis részlet, a levegőt is visszatartva várod a pillanatot, amikor mindenről lehull a lepel. Pedig valahol legbelül tudod, hogy az utolsó pillanatig minden lap tartogat még neked meglepetést. 

Gyilkosság, veszély, titkok és szerelem. Hűség és árulás. Esély. Vajon mindenki kaphat még egy esélyt?

Én és a könyv

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

L. J. Shen: Sparrow

Becca Prior: Festett testek (two)

Becca Prior: Festett testek (Four)