J. R. Ward: Megváltott szerető

J. R. Ward: Megváltott szerető 

Cselekményleírást tartalmaz!!!

Huh, hát egy valamit biztosan állíthatok. Ez volt eddig a sorozatnak az a része, amelyik olvasása közben a legtöbbször változott meg a véleményem az egész könyvről és a benne zajló történetről...

Ha Wrath képviseli a hatalmat, Rhage és Zsadist az erőt, akkor Phury az érzelmet. Ez az egyik, amire viszonylag hamar rájöttem.

A másik, hogy Phury történetét én nem most mondtam volna el. Ezt nagyon sokszor éreztem így.
Valahogy nem volt eléggé felkészülve még. Phury még nem állt készen. Még adtam volna neki időt, hogy kibontakozhasson. Nem is tudom, vagy négy résszel később. Addigra már kellően megismertük volna a gyötrelmeit, a démonait, a félelmeit. Most valahogy olyan kidolgozatlannak tűnt. Vagy azért mert érthetetlenül sokat nyűglődött, vagy azért, mert kevés helyett kapott és ezért nem értettem őt...
Persze egy drogfüggő, aki úgy érzi, szépen lassan hátat fordít neki mindenki, aki szépen lassan elront mindent, aki ezután már úgy érzi, nem szereti senki, nem értékeli senki... könnyű ilyen állapotban értéktelennek és hasznavehetetlennek éreznie magát bárkinek. Ezt elmondani, vagy leírni úgy, hogy azt más is megértse, na az már annyira nem könnyű.

"A szégyennel az volt az egyik legnagyobb probléma, hogy a valóságban senki sem lett tőle kisebb, jelentéktelenebb vagy láthatatlanabb. Csak úgy érezte."

És bár imádtam a történetet, imádtam Phuryt és Cormiát, a sztorit az mentette meg, hogy a felében millió mellékszálon millió új és régi történet kelt életre és folytatódott tovább. Bár nem is tudom, hogy nem ez volt-e a "veszte" is egyben, mert így nem maradt hely a főszereplőknek... még egy száz oldal elfért volna benne. Hogy érthetőbb és élhetőbb legyen Phury gyötrelme, fájdalma és elkeseredettsége.

Nekem még hiányzott valami. Annak ellenére, hogy most, hogy bezártam a könyvet, lezártnak érzem és egésznek. Izgalmas fordulatok voltak benne, tűz és szenvedély, mindenki élete folytatódik.
Éreztem, ahogy előkészültünk a következő nagy történetre. Minden a helyén volt. Kivéve Phury gyötrődését. Megértettem az indítékait és a fájdalmát is. Akkor, amikor kiderült, hogyan tudják együtt maguk mögött hagyni a démonait és a szenvedést. De addig... addig sokszor sötétben tapogatóztam.

"Milyen. Szörnyen. Elcseszett."

És nem tudom, hogy hogyan adjak reálisan értékelést.... Phury sajnos... nem mindig volt tökéletes.... Ahhh.... ez nem tesz boldoggá... viszont bizonyos részek meg egyértelműen szuperek voltak!
El sem hiszem, hogy ilyeneken rágódom.
Azt hiszem haragszom. Haragszom, mert lehetett volna jobb is. Tudom, érzem, ott volt benne, csak nem engedték szabadon...
Pff....

"Olyan átkozottul tehetetlennek érzem magam!"

(Még több infó rólam és a könyvről itt.)