Leda D'Rasi: Lidércfény
könyvborító
Az igazság az, hogy amikor neki kezdtem a történetnek, azt gondoltam, hogy egy-két nap alatt ki is végzem azt.
Nos, azóta kiderült, hogy ez a gyors menet öt és fél napomba került...
Nem véletlenül.
Kezdem azt feltételezni, hogy minden egyes újabb könyvvel egy másik régen látott tulajdonságomat, vagy ritka gyengémet találja meg a Dinasztia. Merthogy megint ez történt.
Igen, valóban fura, de Leda boszorkányos ügyességgel képes rátalálni ezekre az alig látható pontjaimra.
De kezdjük a dolgokat a legelején. Hiszen itt van nekünk rögtön két perzselően erős személyiség, akik végig száguldottak az életemen, ahogy az a nagy könyvben - mi több, szerintem egyenesen a kódexben - meg van írva.
Una és Litch párosa egyszerre intenzív, mély és olyan tüzes, hogy szinte éreztem a körülöttem gomolygó aranyszín ködbe burkolózó zöld lidércfényt. Tökéletes macska-egér játék volt az övék, az első pillanattól fogva. Az egyetlen dolog, amit nem sikerült megfejtenem, hogy ki a macska és ki az egér ebben a játszmában. XD Élvezet volt végig nézni a harcot. És fel is merült a következő megválaszolatlan kérdésem: ki lett ennek az ütközetnek a győztese? Bár, ha jobban belegondolok, akkor nem is ezt kellene kérdeznem, hanem azt, hogy volt-e vesztese? Kétségkívül volt, bár őt személy szerint nem tudom sajnálni...
És el is érkezünk arra pontra, amit az értékelésem elején már felvetettem.
Kevés dolog van, ami rákényszerít arra, hogy olyat tegyek, amit nem akarok. Ritkán fordul elő, hogy egy könyvet egyszerre akarok minden pillanatban olvasni, illetve félek újra kézbe venni, hogy felvegyem a történet fonalát. Most megesett.
Ha van valami, amit nem szeretek olvasni - bár természetesen tudom, hogy nélküle az egész nem lehetne olyan, amilyen -, az egy igazán jól megformált, velejéig romlott, minden jót nélkülöző igazi szemétláda. Maga a megtestesült gonosz, az a fajta, aki nem riad vissza semmilyen embertelen és kegyetlen húzástól, hogy megszerezze, amit akar. Eltipor bármit és bárkit, nincs tekintettel sem élőre, sem holtra, sem halandóra, sem halhatatlanra. Akitől már akkor kiver a víz és összeszorul a gyomrom, ha csak megemlíti a nevét valaki. Pontosan ezek a bennem kiváltott érzések azok, amik miatt oda sem akarok nézni, ha felbukkan, hallani sem akarok róla. És ez az oka, amiért bizonyos fejezeteknél csigatempóban haladok az olvasással. Bevallom, volt, hogy rettegve lapoztam a könyvet, mert féltem attól, hogy a legrosszabb végkifejlet történik meg, és egyre csak közeledett az idő, amikor elkerülhetetlenül kiderül, hogy megtörténik-e amitől minden porcikám óckodik, vagy mégis van másik út...
A Lidércfény főgonosza kiérdemelte a címet. Nem könnyű úgy olvasni, ha közben oda sem akarsz nézni. Nem szeretem az aljas és lelketlen érzéseket. Mégis, kell a sztoriba a negatív figura, és a franc megeszi, ha tényleg jól van megformálva, akkor ilyennek kell lennie. Hát neki minden porcikájában benne volt. (Remélem, hogy a pokol kénköves bugyraiban fog rohadni az idők végezetéig.... már elnézést, de ez kikívánkozott.)
Milyen szerencse, hogy van nekünk egy Lunánk, aki a bolondos hóbortjaival képes volt minden alkalommal pillantok alatt felkaparni a padlóról egy-egy sötétebb periódus után! :) Martinit ide, kislány! :D
Unát és Lunát nem is tudnám elképzelni egymás nélkül. Olyanok, mint egy mágnes két ellentétes pólusa, nem létezhetnének a másik nélkül. Arra viszont már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mégis hogyan tudott Luna ilyen maradni a sok száz év alatt, annak ellenére (vagy éppen azért), amiken keresztül mentek a nővéreivel.
Egy dolog tuti: kedvenc főboszorkám és kedvenc lidérc királyom története szuper volt! Nyilván az saját lykaeelfogultságom miatt nem érhette el az első könyv szintjét, de ez az én egyéni véleményem. XD Azt viszont egy pillanatig sem tagadhatom, hogy sikerült jelentősen feltornászni a lidércszeretetmérőm higanyszálát!! ^^
A sztori ismét nagyon jól sikerült, Leda úgy látom, kifogyhatatlan ötlettárral rendelkezik. Sok érdekes és váratlan fordulattal találkoztam. Nem utolsó sorban megint sikerült csepegtetni némi mézet arra bizonyos madzagra. Több igencsak megkedvelt mellékszereplő életébe kaptunk pont annyi betekintést, hogy alig várjuk a saját történetüket! Köszi Leda! XDD Nem vagyok telhetetlen, nincsenek nagy kéréseim, de folytathatnád mondjuk Seusoval... *-*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése