Endi_AllThatIam

Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara könyvborító Azt a hétszentséges úristenit neki!  Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ez egy lassan folyó, apránként felépülő, őrületesen szövevényes történet.  Basszus! Hogy lehet ilyet kitalálni? Bődületesen agyafúrt , tele meglepetéssel. Azt hiszem, hozzám éppen most érkezett meg Sarah. De most bedöntötte az ajtót! XD  Szóval, megpróbálom az elején kezdeni ...  Nekem ez a történet is - elődjéhez hasonlóan - elég lassan indult el. Bevallom, volt olyan pillanat, amikor sajnáltam, hogy ez az egész nem tudja majd hozni mindazt, amit szerettem volna. Aztán egyszer csak történt valami. A második felében jöttem rá, hogy ami zavart, és nem tudtam mit kezdeni vele az Tamlin. Már az első rész is miatta volt fura. Olyan tökéletlen . És most végre megtudtam, miért. Hát... Van min gondolkoznom, az biztos! XD És Rhys... Istenem, ez a pasi! Már az előző könyv is akkor lett teljes, amikor megjelent benne. Mégis, sose gondoltam volna, hogy e

Jennifer Donnelly: Stepsister – Egy sötét mese   könyvborító Manapság virágkorát éli a régmúlt klasszikusainak újragondolása . Van, aki a régit bújtatja modern köntösbe és egy teljesen új történetet ír meg a már jól ismert "sablonra" .  És van a másik, ami véleményem szerint sokkal, de sokkal több izgalmat és lehetőséget tartogat.  Ez pedig nem más, mint amikor az oly ismerős történet fő irányát görgeti tovább az író egy új és addig sosem gondolt irányba, vagy amikor valamelyik mellékszálat indítja önálló útra és meséli el, hogy mi is lapul a mögött az egyébként egyszerűnek látszó és mindez idáig magyarázatot sem követelő semmiség mögött , mint például Hamupipőke csúf mostohanővére. Magam sem tudom, mit vártam ettől a könyvtől. Féltem tőle. Igen, féltem. Pontosan azért, mert ezeket a történeteket nagyon könnyű elrontani. Vagyis nem. Inkább nagyon nehéz jól megírni . Egyáltalán nem egyszerű valami olyat létrehozni, ami képes túllépni egy több száz éves mesén. De ha csak a

B. N. Toler: Lélekvesztők könyvborító  Tökéletes. Minden sora, minden egyes átkozott betűje tökéletes. Ez a történet megérintett. Egyszerre tépett ki belőlem egy darabot és egészített ki. Nos, nem is találom a szavakat. Minden annyira elcsépeltnek és semmitmondónak tűnik. Semmi nem illik ahhoz, ahogy érzek. Szerettem őket.  Éreztem.  Mindent.  A fájdalmat, a veszteséget, a reményt, a félelmet, a szerelmet, a boldogságot, a köteléket.  Mindent. Annyira szépen lett megírva az egész. Bevallom, nem voltam biztos benne, hogy ezt fogom kapni tőle. De minden képzeletemet felülmúlta. Egyszerre voltam boldog és szomorú, nevettem hangosan és sírtam csendben. Egyszerre akartam kétféle boldog befejezést. De ez lehetetlen volt. Kicsit belehaltam én is. "Azért harcolok, hogy életet adjak neki és a testvéremnek, mialatt ő azért harcol, hogy segítsen nekem elszakadni." Egyedül az epilógust nem értem. Nem hiányzott volna. Maga a történet azonban egyértelműen lenyűgöző volt. Örülök  hogy a rés