Brittainy C. Cherry: Csendfolyó
könyvborító
Nyomokban cselekményleírást tartalmaz!
Nem mondanám, hogy könnyű helyzetben vagyok. Amikor először megláttam ezt a borítót, tökéletes és mély szerelembe estem. Egyetlen pillanat alatt. Ha egy könyvet el lehet adni valamivel, akkor ez a borító az. Tökéletes.
Az olvasásra mégis több, mint két évet kellett várnia. Igen, tudom. Nálam ez simán belefér, aki ismer, tudja, hogy gyorsabban vásárolok, mint olvasok. Nagy szomorúságomra...
El is érkeztünk arra a pontra, ahol a könyvről kellene beszélnem.
Fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Egyszerűen nem tudom.
Egy kedves, mély, szívet melengető mégis fájdalmas és lelket cincáló történet volt. Nekem valahogy mégsem volt elég.
Aki szerette és át tudta élni, érezni a dolgot, az talán ne is olvasson most tovább.
Szerettem Maggie May és Brooks szerelmét. Szerettem a harcukat, a fájdalmukat, a szeretetüket, mindent, amit adni tudtak. Mégsem volt elég. Nekem ez a megközelítőleg húsz év, ami végigpörgött a könyvön, túl sok volt. És nem is maga az idő, hanem az, hogy közben nem történt semmi.
Hihetetlennek éreztem nagyon sok mindent.
Azzal tisztában vagyok, hogy van olyan ember, aki ennyi éven át is képes némaságban élni és rettegni attól, hogy kilépjen a házból, de egyetlen szó sem esett arról, hogy ez idő alatt bármit is tett volna bárki annak érdekében, hogy segítsen, vagy csak kiderüljön, mi történt akkor az erdőben. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem is tett senki semmit, de nem jelenti azt sem, hogy igen. Lehet, hogy ez a történet szempontjából jelentéktelen, de nekem hiányzott és ezért zavart. Hogy szó nélkül elfogadja mindenki, hogy Maggie May nem megy ki és nem beszél. Húsz év után először akarják terapeutához vinni? Megdöbbentő.
Igen, lehet, hogy apróságokon lovagolok, de ezek az apróságok voltak azok, amik elvették tőlem a könyvélményt. Aztán, szinte csodának éltem meg, hogy miután nagy nehezen kilépett a világba, egy pillanat alatt minden ment simán. Igen. Tudom. Kukacoskodásnak tűnhet. Mégis zavart. És, ha valami elkezdi zavarni az embert, attól nehéz megszabadulni. Aztán meg Brooks csúnya balesete, ami totál taccsra vágja, és már azt is elfelejti, hogy húsz évig pont ettől óvta és féltette a másikat.
Persze mindig kell a bonyodalom, és szépen fel is volt építve, a történet is lenyűgöző volt. Csak nekem túl sok volt az út közbeni akadály, amit nem tudtam megugrani.
Egészen egyszerűen megmaradt egy bájos, kedves, fájdalmas és hihetetlen történetnek. Amit kedveltem, és örülök, hogy elolvastam, de nem tudtam azonosulni vele. Hiába ír gördülékenyen az írónő, hiába faltam az oldalakat, a sztori mégis kicsit kevésnek bizonyult. Nem tudok mit kezdeni ezzel és nem is tudom igazán elmondani, amit gondolok. Nem volt rossz ez a könyv, de nem is repített a magasba.
...kezdek attól félni, hogy Brittainy csupa olyan történetet ír, ami tetszik is meg nem is! XDD
Megjegyzések
Megjegyzés küldése