Rendhagyó blogbejegyzés egy nem létező blogon... Többek között...

Julia Lewis Thomson: Többek Között

Könyvhéten jön Julia Lewis Thomson Többek sorozatának harmadik része! :D

Baromi régen várom már, és biztos, hogy nem várom meg a nyomtatott könyv beszerzésével a 2019. június 13-i megjelenést!
2019. június 1-jén tartanak egy hivatalos könyvbemutatót, ahol ott a helyem! Nincs mese, bárhogy, akárhogy, de ott fogom megvenni a saját példányomat! ;P
De addig is... rohadt szerencsés vagyok, mert nem kell tétlenül ülnöm. Itt van velem Fecó, együtt töltöttük az elmúlt két napot és mondhatom, nem unatkoztunk. Nagyon nem unatkoztunk... XDD

Nos, ez a rendhagyó történet valamikor régen kezdődött... régesrégen egy messzi-messzi galaxisban...

Hogy kicsit pontosabb legyek, 2017. március 8-án 14 óra 43 perckor. Ekkor vettem ugyanis először a kezembe a sorozatot.
Julia Lewis Thomson - Többek által. Pipacspiros borító, igéző női tekintet és sejtelmes fülszöveg. Ennyit tudtam róla. Függőtársam ajánlotta. Igaza volt, mint mindig. Lehengerlő történet volt.
"Megrázó volt. Néha kegyetlen, néha reményteli, néha felhőtlen és néha embert próbáló… a szívem megszakadt, összeforrt, megremegett, majd elolvadt… "

Aztán nem is kellett sokat várni a második könyvre, Többek szerint. 2017. szeptember 17. 07 óra 03 perc. "Elérkezett a pillanat és én nem teketóriáztam…"
Maxim egy teljesen más karakter volt, más problémákkal, más lehetőségekkel, más megoldásokkal. Ő nem cécózott senkivel. Ha valamit elhatározott, az úgy is lett. Nem várta meg, amíg a problémák megoldódnak maguktól. Sőt, néha azt sem, hogy a problémák előjöjjenek maguktól... XD
"a Többek szerint olyan volt, mint egy forgószél… sohase tudtad, hogy mibe ütközöl a következő körnél!"

Aztán csend lett. Vagyis nem is annyira csend, inkább hosszú várakozás. Néha-néha kaptunk egy-egy morzsát a következő történetből, de én nem szeretem a spoilert. Annyira nem szeretem, hogy sokszor még a fülszöveget sem olvasom el, mert az is inkább legyen meglepetés. De a reakciók, a rajongók várakozással teli lelkesedése néha engem is megérintett.
Többet kellett várni Fecóra, mint amennyire képesnek éreztem magam, de végre itt van. Most már itt van, velünk, nekünk és én annyira boldog vagyok!

Már Maxim történetének megjelenésekor nagyon szerettem volna egy zöld borítót, és most majd kiugrok a bőrömből, hogy Fecó megkapta! Tökéletes.
Kivételesnek érzem magam, amiért az elsők között olvashattam "Fecó"-t. ...Többek között... ;P

Azt mondják az idő múlása csak még jobban felhevíti az embert és még inkább hatalmas élmény lesz a beteljesülés. Hát, ki vagyok én, hogy ellent mondjak egy ilyen hatalmas igazságnak? Fecó jött, látott, felperzselte a földet és magával vitte a lelkem egy darabját. De úgy érzem, hogy nálam is itt maradt az övéből egy pici...

A várakozás olyan, mint a lassan izzó parázs. A szíved - lelked melegíti a pislákoló fény. De közel sem olyan, mintha a lobogó tűz melegíti a tested...

Huh... hát ez volt az a könyv, amit már akkor nagyon vártam, amikor még el sem kezdték írni... XD

Fecó volt az örök rejtély, a mogorva és mindig a háttérben maradó, de örökké jelen lévő jó barát, aki csendes és morcos... Rockzenész, aki imádja a zenét, a barátait, van humora és piszok jól néz ki!! ^^

Aztán megszületett a történet... és valami egészen más derült ki az én várva várt álompasimról.
A közösen megélt tragédiák sok mindenki életében törést okoztak. A banda felbomlott, a zene háttérbe szorult. Jött a másik szenvedély, ami tagadhatatlanul benne él Fecóban. Bárcsak minden programozó ilyen jó pasi lenne...! XD

Aztán jött a vihar, egyre több csontváz esett ki a szekrényből és már nem tudtam érzelmek nélkül élni a történetben. Hiába volt mellette egy erős és határozott nő. Clau fantasztikus! Nem is tudom, hogy képes lehetett volna-e bárki más elérni, hogy ez a szakállas félisten végre bízni tudjon valakiben...
Én azt vártam, hogy egy erőteljes, határozott és szenvedélyes rockzenész találkozik egy vagány csajszival, akit nem akar közel engedni a szívéhez, de persze nem akarásnak nyögés lesz a vége... ;P
...és kaptam egy szenvedélyes, érzelmes, ezer sebből vérző férfit, aki küzd a démonaival és alig meri elhinni, hogy van valaki a világon, aki segíteni szeretne neki ebben a küzdelemben... pedig van. Mindig van!
Azt hitte, képtelen a szeretetre. Adni is és kapni is. Pedig mindig ott volt vele, a barátaival, a második családjával, akiket gondolkodás nélkül indult megmenteni, ha éppen arra volt szükség. Akikért aggódott és akiket szeretett. Amit persze észre sem vett. Amíg meg nem jelent valaki, aki nem engedte visszahúzódni a csigaházába, felszította a pislákoló parazsat és megmutatta neki, hogy attól, hogy a tűz vadul lobogva ég, még nem kell hogy sebeket ejtsen rajta.
Fecó inkább a lelkemre hatott, mint a szívemre. Bár igaz, utóbbi már rég az övé volt.
Valamiért azt vártam Maxim után, hogy majd inkább lesz olyan, mint ő. Erőteljes, határozott és hangos. De persze ő magasról tett az elvárásaimra XD és bedobta az ő kis előre összegyúrt bombáját. Összetörte a szívem. Aztán banális módon új programot írt rá...

"És ezúttal is csendben hagytam, hogy a szívem még apróbb darabokra törjön."

Ez a történet érzelmes volt. Szenvedélyes, néhol tragikus és fájdalmasan őszinte. Nem számítottam rá, hogy a szívem beleremeg, mire a könyv végére érek, de megtörtént. Aztán olyan hirtelen vége lett... pedig úgy olvastam volna még. Végre minden sínre került, mindenki ott volt, ahol lenni szeretett volna. Akarom a folytatást!! Kell, hogy legyen folytatás...

Nagyon jó volt a régi barátokkal találkozni, és az ő életükbe is újra belefonódni picit. És imádtam az újakat is, az ikrek imádni valóak, Csilla... Csillát nem tudom kiismerni, és Borisz... nem is tudom, mit mondjak, ha az előző rész végén azt mondtam, hogy benne ragadt a történetben és millió lehetőséget hagyott előttünk, akkor most nem tudom, hogy erre mégis mit mondhatnék... XDD
 

Egyszóval, Fecó magával vitte a lelkem egy darabját. Na jó, ezt nem lehet egy szóval elmondani. De nem is akarom. Fecó csupa meglepetés. Fájdalmas múlttal, bosszantó seggfejálarccal és elveszettnek hitt reménnyel. Megint egy kőbunkó, akit csak szeretni lehet...!

Kedvcsináló idézetek ^^ :

Készítette: Miklós Niki (Ezer hála és köszönet ^^ ♥)

"De vajon az én feladatom, hogy az legyek, aki kivezeti a sötétségből...?"

"- Hú, megnéznélek testőrökkel! - feleltem valószínűleg bárgyún vigyorogva, ahogy elképzeltem Fecót két testőrrel felém közeledni. Majd kissé megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba."

"ugyanannyira szerettem volna felkapni és elrohanni vele minél messzebbre mindentől, mint ott hagyni, és örökre kitörölni őt az életemből"

"Azt hittem, hogy valahol a világvégén lakik, ahol a madár sem jár. A betévedő idegenek ellen pedig csapdákkal védi a birtokát, és ha egy szerencsétlen ezeken átjutna, akkor villanypásztorral,  szögesdróttal és harci kutyákkal találja magát szembe."

"Szeretem, hogy itt vagy."

A montázshoz használt képek Levi Stocke instagram profiljáról származnak (bit.ly/InstaLeviStocke), mert ha behunyom a szemem, mindig őt látom magam előtt Fecóként... ;)