Marilyn Miller: A vezér
Huh, hát Mr. Salvatore, ha mondhatom ezt, nekünk már akkor múltunk volt, mielőtt beléptél volna az életembe. Abban a pillanatban beleégtél a lelkem legmélyébe, amikor megláttalak a borítón... Tökéletesen rabul ejtő voltál. Hogy saját magamtól idézzek,
"Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy meglátott egy addig ismeretlen könyvet és bumm…. megállt a szíve, elállt a lélegzete, kikerekedett a szeme, és minden megszűnt körülötte…!! Mindegy volt, hogy pontosan miről szól a könyv, tudtad, hogy ez csak jó lehet, nem tudtad levenni a szemed róla, meg kellett venned!!!"
Aztán, amint elérhető távolságra kerültél, pillanatnyi gondolkodás nélkül nyomtam az entert ! Hhmmm...
Szó szerint remegve és bizseregve vártam, hogy végre megállj az ajtómban. ...és csak vártam, és vártam, és vártam... megjelent a könyv és én csak vártam és vártam... az élet sajnos sokszor kurvára igazságtalan. Majdnem négy hétig vártalak. Már nem tudtam, dühösebb vagyok-e jobban vagy izgatottabb.
Függőtársamé és saját példányom
Megfogadtam, hogy te is várni fogsz rám. Ilyen állapotban nem leszünk egymáséi. Nem hagyom, hogy a dühöm elrontsa az élvezetet. Az kizárt, ahhoz túl sokáig vártam rád.
Nos, a leckéztetés kemény négy óráig tartott... XDD És maga volt a gyötrelem, bár sajnos nem neked, hanem nekem!!
Egy dolgot gyorsan kiderítettem. "Alexander Salvatore maga a megtestesült romlás..."
Tényleg az. Ő nem rossz. Nem gonosz. Ő kegyetlen. Összetört, bosszúszomjas, kíméletlen és kegyetlen. Maga a megtestesült romlás.
Volt pillanat, mikor tudtam gyűlölni. Volt pillanat, amikor tudtam félni tőle. Rettegni a következő oldaltól. Volt pillanat, amikor nem is akartam tovább vele maradni, mert nem akartam a látható következményeket.
"- Ugye tudja, hogy egyre messzebb merészkedik, Mr Salvatore.
- Fogalma sincs, milyen messze vagyok hajlandó elmenni."
És én naívan azt gondoltam, amilyen hévvel és türelmetlenséggel vártam az érkezését, majd két nap alatt bedarálom a könyvet. Hát neeem. A Vezért nem lehet csak úgy bedarálni. A Vezér darál be téged...
Még most sem tudom, hogy a benne lévő erő honnan jön. Nem tudom, hogy rossz vagy jó. Képtelen vagyok eldönteni. Egyszer úgy érzem, a sötét szíve annyira romlott, amit senki sem lenne képes megmenteni. Máskor szinte látom, ahogy új életre kel és valahol a romlott lelkében pislákolni kezd egy apró fény.
"Felemelő érzés, amikor félelmet keltesz, amikor a puszta jelenléted megtöri a lelket. Mert a félelem táplálja a hatalom erős szorítását. Ha nem lennék kegyetlen, nem tisztelnének. Soha nem gyilkolok élvezetből, nem bántok ártatlanokat, de az árulók és tolvajok kínhalált halnak."
Nem tudom. És igazából talán nem is akarom tudni. Így akarom őt, ahogy van.
Mindent megtett a túlélésért, a bosszúért, a hatalomért. Nem ismert kegyelmet vagy könyörületet. A szíve fekete, a lelke elveszett, de az a szenvedély, ami a testében és a fejében él, az mindent és bármit képes legyőzni.
Egyik pillanatban szerettem, a másikban nem. A könyv baromi izgalmas. Kétségtelenül vérpezsdítő és forró.
És mégis, én még azt az érzést is szerettem, amikor nem tudtam őt szeretni. Igazából nem is tudom, hogyan írjam le ezt az egész összekavarodott káoszt a fejemben. Sokszor voltam rá dühös. Volt, hogy féltem, volt, hogy nem akartam elengedni. Volt, hogy pontosan azt adta meg nekem, amit vártam tőle és volt, hogy bármit is vártam tőle, vagy gondoltam róla, ő rohadtul magasról tett az elvárásaimra. Gondolkodás nélkül dobta ki a kukába az érzéseimet és a szívemnek azt a darabját, amit előtte adtam oda neki. De a rohadt életbe, most még ezt sem bánom!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak olyan pillanatok, amiket nem értettem, vagy nem azt akartam, de a szabályokat az élet írja és nem mi. Nem minden volt tökéletes, de mikor az? Most, hogy becsuktam a könyvet.... - oké, most, hogy megint elolvadtam egy kicsit a borítótól, folytatom - ...szóval, semmi pénzért nem akarom odaadni őt senkinek. És rohadt kíváncsi vagyok, mit tartogat nekünk a folytatás! Pont tegnap volt a borítóleleplezése, és a meglepetés, hogy a történetnek még nincs vége. Aztán én is A Vezér végére értem és most itt vagyok. Azt hiszem, amit most érzek, arra tudnám azt mondani, hogy fájdalmas szerelem. Kétségtelenül szerelem. És kétségtelenül fájdalmas. ❤
Köszönöm az élményt! *-*
Én és a könyv
Megjegyzések
Megjegyzés küldése