J. L. Perry: Rohadék
Ó, igen...szerelem volt első látásra... ez a könyv odaszegezte a szememet hosszú, hosszú percekig a borítóra....a mai napig odaszegezi! *-*
Alig vártam, hogy a kezembe kaparintsam!! És bár volt pillanat, amikor megelégedtem volna azzal is, ha csak nézegetem, dédelgetem és simogatom, azért lassan elérkezett a pillanat is, hogy elolvassam. Emlékszem, totálisan túltöltődtem romantikával, szinte csöpögött belőlem a szerelem és a rózsaszín köd. Semmire sem vágytam jobban, mint egy igazárn rossz rosszfiúra. Itt volt az ideje, hogy ez a Rohadék tökéletesen cafatokra tépjen és felrobbantson...
...nos, okozott pár igazán nagy meglepetést, az biztos...
(Tényleg spoileres!!!)
Uhh…
Áhh…
Nagyon nagy szükségem volt egy igazi Rohadékra. Olyan nagyon, hogy remegve vettem kézbe ezt a könyvet…
Amikor először megláttam beleszerettem! Ez a borító… Jaj, hát valljuk be, hogy az a film, ami lepergett a fejemben, mikor megláttam! Úùùh… és a fülszöveg! Hát alig vártam az én tökéletesen erős, tökéletesen rohadék seggfej pasimat…
…
Nos. Nem kaptam meg. Először is, ne már! Egy 17 éves fiú, aki rohadéknak tartja magát? Már kezdtem csalódott lenni, amikor szerencsére a fordító tisztázta a helyzetet. Jó volt tudni, hogy az eredeti műben az a szó, amit erre használnak mást is jelent. És, hogy ezt nem olyan egyszerű a magyar fordításban átadni. Sok mindent sikerült megérteni és elfogadni.
Aztán olvastam tovább… És, ne már! Még a végén megkapom a várva várt Rohadékot! És igen, majdnem sikerült… de a történet végül egy cuki, romantikus, szerelmes, fájdalmas, küzdelmes, erős és kedves történet lett. Ami jó volt! Szerettem. Imádtam. Nevettem, izgultam, néha fájt, néha boldog volt, néha forró, néha egészen más. Az egyetlen dolog, amivel sokáig nem tudtam mit kezdeni, az az volt, hogy nem azt kaptam, amit vártam.
Ez a könyv túl cuki volt… túl kedves, túl pozitív, túl messze volt a Rohadéktól. Pedig én csak egy igazán hatalmas seggfejre vágytam, akit meg kell szelidíteni, akit megkínzott az élet, aki elég érett ahhoz, hogy rohadék legyen. Akitől masszává olvadhatok az aszfalton…. és ne értse félre senki, Cartert is imádtam! Csak nem volt elég rossz….
Azt hiszem, most beteltem a romantikával rendesen. Keresnem kell egy igazán rossz rosszfiút…. :P
Alig vártam, hogy a kezembe kaparintsam!! És bár volt pillanat, amikor megelégedtem volna azzal is, ha csak nézegetem, dédelgetem és simogatom, azért lassan elérkezett a pillanat is, hogy elolvassam. Emlékszem, totálisan túltöltődtem romantikával, szinte csöpögött belőlem a szerelem és a rózsaszín köd. Semmire sem vágytam jobban, mint egy igazárn rossz rosszfiúra. Itt volt az ideje, hogy ez a Rohadék tökéletesen cafatokra tépjen és felrobbantson...
...nos, okozott pár igazán nagy meglepetést, az biztos...
SPOILERVESZÉLY!
Ó, igen ez a könyv tényleg egy hatalmas Rohadék volt. Igen, a könyv, és nem Carter.
Carter egyáltalán nem volt Rohadék... sajnos... Hogy rosszfiú volt-e? Kétségtelenül. Hogy elrabolta-e a szívemet? Kétségtelenül. Hogy szeretném-e én azokat a piszkos kis dolgokat művelni vele? Kétségtelenül... De nem volt Rohadék... és bár sokat segített, hogy viszonylag hamar tisztázódott a Rohadék fogalma, és hogy sokkal másabb és több jelentősége van a megfogalmazásnak az eredeti, angol könyvben, azért meglehetősen félrevezető volt ezt a címet adni a magyar könyvnek. De, miután megértettem és képes voltam elfogadni a tényt, hogy Carter bizony nem Rohadék, és túljutottam a könyv első, meglehetősen YA beütésű első részén, már nem volt megállás és felfaltam az én tökéletesen rossz, tapasztalt, megtört és talpra állt Carteremet....
Bár nekem nem hiányzott volna az a bizonyos első rész, elfogadom, hogy anélkül talán nem tudtam volna ennyire megérteni a folytatást. Lehet az is, hogy csupán meglepett, hogy első nekifutásra nem azt kaptam, amit vártam, és amit annyira szerettem volna, de az is igaz, hogy végül megkaptam, amire vágytam. Hát nem egy durr a közepébe történet volt, az egyszer biztos. És, hogy mit is gondoltam rögtön azután, hogy becsuktam a könyvet?
Értékelés a Molyon:
Uhh…
Áhh…
Nagyon nagy szükségem volt egy igazi Rohadékra. Olyan nagyon, hogy remegve vettem kézbe ezt a könyvet…
Amikor először megláttam beleszerettem! Ez a borító… Jaj, hát valljuk be, hogy az a film, ami lepergett a fejemben, mikor megláttam! Úùùh… és a fülszöveg! Hát alig vártam az én tökéletesen erős, tökéletesen rohadék seggfej pasimat…
…
Nos. Nem kaptam meg. Először is, ne már! Egy 17 éves fiú, aki rohadéknak tartja magát? Már kezdtem csalódott lenni, amikor szerencsére a fordító tisztázta a helyzetet. Jó volt tudni, hogy az eredeti műben az a szó, amit erre használnak mást is jelent. És, hogy ezt nem olyan egyszerű a magyar fordításban átadni. Sok mindent sikerült megérteni és elfogadni.
Aztán olvastam tovább… És, ne már! Még a végén megkapom a várva várt Rohadékot! És igen, majdnem sikerült… de a történet végül egy cuki, romantikus, szerelmes, fájdalmas, küzdelmes, erős és kedves történet lett. Ami jó volt! Szerettem. Imádtam. Nevettem, izgultam, néha fájt, néha boldog volt, néha forró, néha egészen más. Az egyetlen dolog, amivel sokáig nem tudtam mit kezdeni, az az volt, hogy nem azt kaptam, amit vártam.
Ez a könyv túl cuki volt… túl kedves, túl pozitív, túl messze volt a Rohadéktól. Pedig én csak egy igazán hatalmas seggfejre vágytam, akit meg kell szelidíteni, akit megkínzott az élet, aki elég érett ahhoz, hogy rohadék legyen. Akitől masszává olvadhatok az aszfalton…. és ne értse félre senki, Cartert is imádtam! Csak nem volt elég rossz….
Azt hiszem, most beteltem a romantikával rendesen. Keresnem kell egy igazán rossz rosszfiút…. :P
Megjegyzések
Megjegyzés küldése